Mielőtt patent anyuka képében tetszelegnék, elárulom, hogy nagy az esély arra, hogy  szétszórtságom visz a sírba. Ez a szétszórtság párosul egy csapnivaló időérzékkel, ha nagyon divatos lennék, timing management-et írnék, de én ódivatú vagyok.

A bölcsődei ballagás napján azzal az illúzióval mentem dolgozni, hogy minden fontos gyeplőt a kezemben tartok (ez az illúzióm egyébként gyakran rabul ejt :-) ).

• Ebédszünetben virágok beszerzése a 2 gondozónőnek, a dadának és a vezetőnek (sokszor szemet hunyt a felett, hogy megfeledkeztem az ebédbefizetésről, és miattam kellett várni a banki átutalással… szégyen, gyalázat)
• Szintén ebédszünetben üdvözlőlapok beszerzése, hogy mégis emlékezzenek, hogy kitől kapták a virágot
• Legkésőbb 14:30-kor elhagyni az irodát, hogy a 15:30-kor kezdődő ballagásra odaérjek
  

Péntek reggel beállított hozzák egy 3 fős német „delegáció”, akik egész délelőtt pesztráltatták és eligazíttatták magukat. (Anyám „ember tervez Isten végez”-nek definiálná ezt, én csak szimplán pech-et mondok.) Jóóó –gondoltam - nekik is kell enni valamikor…és akkor senki és semmi nem akadályozhat meg a beszerzésben!

Igen, ebédeltek, de valahogy valamiért nekem is szükséges volt ott lennem.  Egész ebéd alatt a virágokon kattogtam.

Gyorsan vissza az irodába, fontos, e-mailekre válasz, tájékoztató körüzenet, hogy a jövő hét elején nem leszek (beszoktatok) „out of office agent” bekapcsol, és lóhalálában szaladok a virágboltba, de ekkor már 14:50 volt.  A virágárus jó ismerős révén együtt érezve 8 karú polip módjára csomagolta be a 4 csodát. Szerencse, hogy képeslapot is tart…

8 metrómegállót megyek a célig, így 7 megállónyi ajtónyitódás és -csukódás közti időm volt a lapok megírására, de ez a mobil megoldás csak a 2. megálló után jutott eszembe, így a maradék 5 megállóban kellett megírnom a 4 üdvözlőlapot.

Az elsőt diplomatikusan rövidre fogtam, a Lehel tér és a Dózsa György út között több megköszönnivaló jutott eszembe, és csak az ajtócsukódás után jutottam el a dátumig. A következő képeslapokra még több köszönet kívánkozott ki belőlem és előfordult, hogy menet közben is írnom kellett. Végül kész lettek az üdvözlőlapok, névre szólóan adhattuk át az ajándékokat, bár a döcögő írásom inkább hasonlít egy lusta másodikos általános iskoláséra, akit a hosszú nyári szünet után gyakorlás nélkül fognak tollbamondásra, mintsem egy kiforrott személyiségű komoly anyuka köszönőlevelére. :-) 

Én késtem ugyan 1 percet, de mindent láttam, amit látnom kellett, és küszködtem a gombóccal a torkomban; tündériek voltak ezek a 3 éves manók, ahogy egymás vállába kapaszkodva vonatoztak végig az épülettől az udvarig.

Egy hosszú-hosszú boldogságöleléssel -és persze virággal- köszöntöttem az én gyönyörű Luckámat.