óvodás leszek

Mielőtt patent anyuka képében tetszelegnék, elárulom, hogy nagy az esély arra, hogy  szétszórtságom visz a sírba. Ez a szétszórtság párosul egy csapnivaló időérzékkel, ha nagyon divatos lennék, timing management-et írnék, de én ódivatú vagyok.

A bölcsődei ballagás napján azzal az illúzióval mentem dolgozni, hogy minden fontos gyeplőt a kezemben tartok (ez az illúzióm egyébként gyakran rabul ejt :-) ).

• Ebédszünetben virágok beszerzése a 2 gondozónőnek, a dadának és a vezetőnek (sokszor szemet hunyt a felett, hogy megfeledkeztem az ebédbefizetésről, és miattam kellett várni a banki átutalással… szégyen, gyalázat)
• Szintén ebédszünetben üdvözlőlapok beszerzése, hogy mégis emlékezzenek, hogy kitől kapták a virágot
• Legkésőbb 14:30-kor elhagyni az irodát, hogy a 15:30-kor kezdődő ballagásra odaérjek
  

Péntek reggel beállított hozzák egy 3 fős német „delegáció”, akik egész délelőtt pesztráltatták és eligazíttatták magukat. (Anyám „ember tervez Isten végez”-nek definiálná ezt, én csak szimplán pech-et mondok.) Jóóó –gondoltam - nekik is kell enni valamikor…és akkor senki és semmi nem akadályozhat meg a beszerzésben!

Igen, ebédeltek, de valahogy valamiért nekem is szükséges volt ott lennem.  Egész ebéd alatt a virágokon kattogtam.

Gyorsan vissza az irodába, fontos, e-mailekre válasz, tájékoztató körüzenet, hogy a jövő hét elején nem leszek (beszoktatok) „out of office agent” bekapcsol, és lóhalálában szaladok a virágboltba, de ekkor már 14:50 volt.  A virágárus jó ismerős révén együtt érezve 8 karú polip módjára csomagolta be a 4 csodát. Szerencse, hogy képeslapot is tart…

8 metrómegállót megyek a célig, így 7 megállónyi ajtónyitódás és -csukódás közti időm volt a lapok megírására, de ez a mobil megoldás csak a 2. megálló után jutott eszembe, így a maradék 5 megállóban kellett megírnom a 4 üdvözlőlapot.

Az elsőt diplomatikusan rövidre fogtam, a Lehel tér és a Dózsa György út között több megköszönnivaló jutott eszembe, és csak az ajtócsukódás után jutottam el a dátumig. A következő képeslapokra még több köszönet kívánkozott ki belőlem és előfordult, hogy menet közben is írnom kellett. Végül kész lettek az üdvözlőlapok, névre szólóan adhattuk át az ajándékokat, bár a döcögő írásom inkább hasonlít egy lusta másodikos általános iskoláséra, akit a hosszú nyári szünet után gyakorlás nélkül fognak tollbamondásra, mintsem egy kiforrott személyiségű komoly anyuka köszönőlevelére. :-) 

Én késtem ugyan 1 percet, de mindent láttam, amit látnom kellett, és küszködtem a gombóccal a torkomban; tündériek voltak ezek a 3 éves manók, ahogy egymás vállába kapaszkodva vonatoztak végig az épülettől az udvarig.

Egy hosszú-hosszú boldogságöleléssel -és persze virággal- köszöntöttem az én gyönyörű Luckámat.

Lehet, hogy a gyerekünk egy picit feszült, amikor megérkezünk az oviba, de az is biztos, hogy anya torkában ugyanakkora, vagy talán még nagyobb gombóc van, mint a kicsiében. Lehetőleg, a gyerkőc ezt ne lássa rajtunk, mert ezzel az ő ijedtsége nagyobbra dagad... és akkor... vak vezet világtalant? :-)

Maradjunk csak határozottak és erősek, de ugyanakkor fogadjuk el a gyerek szorongását, ne vegyük azt semmibe.

Találjunk ki valami nagyon klassz programot ovi utánra, ez lesz a „megérdemelt“ ajándék az első nap után.

Semmiképp se szökjünk el az óvodai csoportból, az csak bizalmatlanságot ébreszt, másnap pedig nem akar otthonról elindulni.

Este vacsoránál, fürdésnél, hazafelé az autóban, vagy amikor épp alkalom nyílik rá, kérdezzük meg kivel  tetszett legjobban a játék, vagy melyik játék volt a kedvence.

Javasolnám, hogy olvassátok el Jusztina bejegyzéseit, kifejezetten hasznosak, hitelesek egy óvó nénitől  és nekem nagyon tetszik az otthonról hozott plüssállatka ötlete.

A gyerkőcöknek nem az a probléma, hogy oviba kell menni, hanem, hogy ott kell maradni anya nélkül. A bölcsiből érkező gyerekek könnyen feltalálják magukat, hiszen a játékok ismerősek, persze mindig akad egy-egy új felfedezni való dolog, bár a környezet még mindig idegen. Ezért van szükség szoktatásra; jöjjön rá és vegy észre a gyerek, hogy akkor is van ott valaki, akiben bízni lehet, amikor anya nincs ott. Szólni lehet annak a valakinek ha pisilni kell, ha éhesek vagyunk és ha fáj valamink, mert éppen elestünk motorozás közben. A cél az lenne, hogy merjen szólni az óvó néninek, és persze ennél még fontosabb, hogy együtt játszon és jól érezze magát a többi gyerekkel.

Az ehhez való „hozzászokást“ minden gyerek máshogy éli meg. Persze nem kell a dolgot túlzásba vinni, mindannyian ismerjük a saját gyerekünket, tudjuk, hogy hol a határ a kíméletesség és a „túlzásbavivés“ (van ilyen szó :-)) között.

Akinek a gyereke még sosem maradt egyedül, érdemes 3-5 napot fordítani a beszoktatásra, a korábban közösségbe járóknál bőven elég lehet az 1-3 nap, sőt! A nagyon önálló manók vagy a bölcsődei társakkal együtt érkezők, illetve azok a gyerekek, akiknek a nagyobb testvére ugyanabba a vegyes csoportba jár, szinte nem is igénylik, hogy egy délelőttnél többet legyen velük anya.

Beszéljünk először a kézzel fogható dolgokról.

Az ovikezdést megelőzi egy orvosi vizsgálat. A kapott igazolás óvodakezdéskor lehetőleg ne legyen régebbi 5 napnál. Némely ovi 3 napos igazolást kér. Aki bölcsiből megy, ezzel külön nem kell foglalkozni, a ballagási csomagba beleteszik a gondozónők az orvosi igazolást, amit a bölcsőde orvosa az utolsó napi vizsgálat után állít ki. Nálunk legalábbis ez történik, az orvos igazolja, hogy a gyerek egy fertőzésmentes környezetből megy tovább az óvodai közösségbe.

Sok óvoda már az első napon kéri az óvodai kezdőcsomagot. A személyes dolgokat persze muszáj bevinni; gondolok itt a tisztasági csomagra, a pizsamára, váltócipőre, váltóruhára, s ahol szükséges, az ágyneműre. Ezek nélkül el sem kezdődhetne a napi rutin kialakítása.

A maradék holmit ráér bevinni akkor, amikor már beszereztük őket. Nem muszáj az augusztus végére – nyaralás után megmaradt - megmentett pénzünket rajzlapra, színes ceruzára, zsírkrétára és hurkapálcikára költenünk, nem igaz? A csoportpénzt is ráér beszedni szeptember közepén, már ha van ilyen.

Az óvoda első napjaiban adjunk le egy listát az óvónőknek azoknak a személyeknek a nevével, akik az év folyamán majd hazavihetik a gyereket. Nem rossz ötlet erre az üzenő füzet, ami más célokat is nagyon jól szolgál. Nálunk a bölcsiben kifejezetten kérték, néhány oviban is nagyon jól működik. Minden kérés-kérdés beleírható, és az is megkapja üzenetünket, akivel nem találkozunk személyesen (angol tanár, óvodatitkár, logopédus…stb). Ha szükséges, írjuk be a füzetbe annak a nevét is, aki semmilyen körülmények között sem viheti el a gyereket. Ez normális esetben eszünkbe sem jutna. Sajnos nekünk használnunk kellett ezt a bölcsődében, mert egy nagyon kedves rokonunk újraházasodott, és az új házastárs hogy is mondjam… hmm… nem százas! Luca persze ismeri, de ki nem állhatja, ezért még a lehetőségét is megpróbálom kizárni annak, hogy őt az oviból (vagy akárhonnan) elvigye. Az óvó nénik, amíg nem ismerik a családtagokat, rokonokat, addig igenis megnézhetik a személyi igazolványokat. Erre nyugodtan felhívhatjuk a hozzátartozóink figyelmét. Igaz, hogy az óvó néni nem hivatalos személy, de  a gyerekünk biztonsága ennél százszor többet is megér.

Ha eddig még nem adtuk le, és szükséges, az első napon átadhatjuk az óvónőnek a gyerek jellemzéséről szóló kérdőívet, esetleg magunk is készíthetünk egy rövidke jellemzést az üzenőbe.

Autóval megyünk A-ból B–be, én vezetek, Luca hátul a gyerekülésben ül. A gólyákról kérdez, én pedig széles kézmozdulatokkal próbálom vezetés közben szemléltetni  mondanivalómat.

-Ne engedd el a kormányt, két kézzel vezess!

-Én egy kézzel is tudok.

-Nem, csak két kézzel lehet!

-Honnan tudod, már van jogosítványod?

-Öööö… nincs… -gondolkodik- de… csinálunk egyet?

És csináltunk. Egyet a két lábbal hajtható motorjára, mert ugye hiába elég nagy már a biciklihez, mégis a motor maradt a legkedvesebb, és egyet a biciklire is. Beírtuk az adatainkat, és a kép helyére lerajzoltuk magunkat, ő is írt bele maciírással. Ilyen lett ő önmaga szerint. Azóta motorozáshoz mindig magával viszi a zsebében vagy a hátizsákjában.

Ha nálatok általában nem irányított rajzolás folyik, érdekes dolgok születhetnek, ha megkéred a manódat, hogy rajzolja le magát vagy akár téged, esetleg a családot... jó szórakozást!

Ja, és soha ne szóljunk bele, hogy mit hogyan és milyen színűre rajzoljon. Csak adjuk meg a témát, és engedjük, hogy a fantáziája vezesse a kezét.

Nálunk most jött el az idő, amikor a kislányból hercegnő lett :-) . Mi leszel,  ha nagy leszel? -teszik fel a gyerekkorunkból nagyon is ismerős kérdést. A felnőtteknek ez a vesszőparipájuk. Tegye fel a kezét, akitől ezt még nem kérdezték meg :-) . Nálunk is előjött, és a lányom szemrebbenés nélkül vágta rá, hogy hercegnő. Olyan, mint a Hófehérke vagy a Hamupipőke. Ennek nagyon örülök; örülök, hogy nem valami agresszív fenevad, valamelyik verekedős csatornáról; most nevet sem tudok mondani, mert ezirányú műveltségem meglehetősen hiányos.

A kisgyereknek nagyon fontos a mese; szorongást és feszültséget old, csodákat visz a fantáziájába - noha az már eleve gazdag. Világképet formál, a kislányból hercegnő lesz, a kisfiúból hős herceg, és az ellenkező nemű szülő lesz a kedvenc. Ez oedipusi életérzés most érkezett el a családunkba. Luca csak az apával szeretne biciklizni, csak az apával szeret fürödni, apa adjon neki vacsorát és apa altassa el.  Nem mondom, hogy a legjobb érzés, de tudtam, hogy ennek is el kell jönnie egyszer, és tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok egyedül aki egy kicsit kellemetlenül érzi magát.

A mesék -és az oedipusi korba lépés (3-6 éves korig)- hatására apucika lett a herceg, Luca a hercegnő, nekem pedig maradt a csúf és gonosz boszorka szerep. Immár az egész család szemében, míg korábban csak a férjem hívott így heves vitatkozásaink után. :-)

Mivel szinte rettegtem az óvodába való beszoktatástól (annak ellenére, hogy a lányom már járt közösségbe) utánanéztem a lehetséges megoldásoknak. Beültem a könyvtárba, s kb. 25 magazint, szakkönyvet és tanácsadó könyvet nyálaztam végig a megoldásért. Gondoltam, megosztom veletek az eredményt, hátha jár még valaki hasonló cipőben.

Tehát, mit tegyünk óvodakezdés előtt?

Mindenképpen jó kezdés, ha a gyerekkel közösen ellátogattok a leendő oviba, még ilyenkor, nyár végén. Így ő is láthatja milyen teremben fog játszani nap mint nap, megismerheti leendő óvónőit, megbarátkozik az udvarral és a játékokkal, s az otthoni közös beszélgetések alatt bele tud folyni a beszélgetlésekbe, fel tudja tenni kérdéseit, és ami a legjobb, nem egyszerre éri minden „elsőnapazóvódában“ inger. Ha a választott oviban vegyes csoportok vannak, akkor még a leendő csoporttársakkal is lehet játszani a látogatás alatt. Lássa, hogy hol lesz a szekrénye, hol fog enni, hol fog majd pisilni, kezet mosni…stb.

Klassz megoldás, ha még kezdés előtt összebarátkozunk valakivel aki ugyanabba az oviba fog járni, persze még jobb, ha ugyanabba a csoportba. (A mi baráti körünkben több anyuka már az óvodaválasztásnál egyeztetett, az egymást ismerő csemeték együtt iratkoztak be és egy csoportba kérték magukat – ez is egy okos megoldás, a csapat marad, csak a helyszín változik.)

Később esetleg meg is kérdezhetjük, hogy melyik gyerek lakik hozzánk közel, így a jövőben akár együtt járhatunk majd haza, és a kölcsönös segítségeknél is hasznos lehet :-)

Minden óvodában kérnek egy úgynevezett kezdőcsomagot. Tornadressz, tornacipő, tisztasági csomag, kreatív csomag,...stb. Próbáljuk meg a gyerekkel együtt bevásárolni az oviba szükséges dolgokat. A gyerekek élvezik, ha beleszólhatnak pl. fogmosópohár színébe vagy az ágynemű mintájába.

Közösen számolhatunk: hányat kell még aludni, hogy végre nagy óvodások legyünk? Így tudja, mi vár rá a következő hetekben napokban. Ha van egy naptár valahol a lakásban, be is jelölhetjük a szeptember elsejét, mondjuk odarajzolhatjuk az óvodai jelét. Ha még nem választottatok jelet, rajzoljatok valami vidám arcot, mosolygós napocskát, bármit amit a manó szeret vagy tetszik neki.

Mi is voltunk óvodások. Ha még emlékszünk, nyugodtan meséljünk ovis élményeinkről. Mi volt a mi óvó nénink neve? Hogy hívták a dadust? Kik voltak a barátaink? Mi volt a kedvenc játékunk? És a kedvenc ennivalónk? Mi volt a jelünk?

Ha van rá lehetőség, még évkezdés előtt próbáljunk meg jó kapcsolatot kialakítani a leendő óvó nénivel. Erre persze korábban a családlátogatás adta meg a legjobb lehetőséget. Ma is vannak óvodák, amelynek pedagógusai kimennek a családhoz, hogy lássák milyen körülmények között él a gyerek, de sajnos egyre ritkábban hallunk ilyet. Elterjedtebb a kérdőíves megoldás, tehát írásban kell a szülőknek tájékoztatni az óvodát, az óvónőket a gyermek adatairól, szokásairól és családi körülményeiről. A kérdőíveket az óvoda juttatja el a szülőkhöz, inkább tényekre kérdeznek rá és a kialakult kép abszolút a szülők szubjektív válaszain alapszik. Előnye az óvoda szempontjából, hogy időkímélő, hátránya viszont, hogy nem adja meg ugyanazt a benyomást, mint a személyes találkozás. A gyerek és az óvoda közötti kapcsolat is ezzel a találkozással kezdődhetne meg igazán.

Mondjuk el a gyereknek, hogy az első (néhány) napon/reggelen mi is ott leszünk vele az oviban, megmutathatja nekünk a termet, az udvart a mosdót...stb. Semmiképp se maradjon szorongás benne azzal a gondolattal, hogy egyedül hagyjuk majd. (Persze mielőtt ezt megbeszéljük a gyerekkel, egyeztessünk az óvodával, hogy valóban bemehetünk-e az első napo(kba)n.)

Holnap lesz a vakációnk utolsó napja. Hétfőn újra indul a bölcsi, nekem pedig vissza kell mennem dolgozni. :-/  Nem nagyon van kedvem... Lucának meg pláne nincs kedve visszamenni a bölcsődébe, pedig nagyon szeretett járni, de sokkal jobban érezte magát velünk. Már várja az ovit is. Választhatott: vagy megyünk még 3 hétig bölcsibe, vagy választhatja, hogy elmegy a dédiékhez, és egy kicsit meghosszabbítjuk a nyaralását. Hurrá, hurrá, a dédiékhez! "Pi-pi huljá!" Egy hétig biztos marad, a második hét attól függ, mennyire érzi jól magát. A harmadik héten már szeretném, ha menne bölcsibe, mert akkor lesz a ballagás. Igen, a bölcsiből is ballagunk manapság. Már ballagási verset is tudunk, a nagyon aranyos gondozónők tanították, köszönet az odafigyelésért. (Nem lenne feladatuk, hiszen az óvodával ellentétben a bölcsi nem egy nevelési, hanem egy egészségügyi intézmény, ahogy azt védőnőnktől megtudtam.)

így szól a vers:

Kicsik voltunk, nagyra nőttünk

Bölcsődéből el kell mennünk.

Vár minket a szép óvoda

Mindnyájunknak új otthona.

Már most félek egy picit az oviba való beszoktatástól. Jó lenne, ha tudnánk, hogy a mi esetünkben vajon mennyi időre lesz szükség ahhoz, hogy a gyerek vidáman és önként menjen be a csoportba. Hál' Istennek a választott ovinkban létezik a szülős beszoktatás -manapság ez szinte mindenhol így van, ha jól tudom-, és már nyár végén is bemehetünk az ovi udvarára a kinti játékokkal játszani. Bár tudom, hogy az is más, ha Luca velem van, és az is teljesen más, ha az óvónénivel. Bízom a "tyúkanyó" típusú óvónénik tapasztalatában és a lányom barátságosságában. Az is biztos, hogy szeptember elejére már nagyon-nagyon ki lesz éhezve a gyerektársaságra.

Jó lenne, ha létezne egy "szülőbeszoktató tanfolyam" az ovikezdés előtt, így sokkal tervezhetőbb lehetne a szeptember eleje! :-)

Hol van az megírva, hogy a gyerekeknek nyaralás alatt legalább egyszer ossze kell törniük magukat? Velünk minden nap történik valami, de ezzel nem vagyunk egyedül.

A szállodaszomszédunk kislánya, Anna, 4 éves. Már a nyaralás második napján ráesett a part menti sziklákra hattyúetetés közben. Persze az orrvérzés, homlokrepedés, arcseb sem maradt el.

Luca lányom "normális" szaladgálás közben elhasalt, lábai égnek álltak, arca ért először betont. Azt hittem, a szívem is megáll. Ölbe vettem és láttam, hogy a szeme mellett kb. 1,5 cm-rel egy jó 5 Ft-os méretű mély horzsolás, mellette az orra bal oldala is tompította a "becsapódást", az is csupa vér volt. Először nem sírt annyira, de amikor a velünk sétáló szomszéd Anna rémülten az arcára nézet, és elkiabálta magát, hogy "Te jó ég, hogy folyik a vére!!!", elkezdett ordítani, és azt kérdezgette, hogy ő miért sebesült meg. Ma már hála Istennek, kemény seb van a szeme mellett, és nem is fáj.

Sebi a vízibicikli csúszdájáról csúszott le háttal, de nem a lecsúszón, hanem visszafelé, a lépcsőn. A vízibicikli lépcsője és a hátsó napozó felülete is rücskös, így Sebi minden hátcsigolyája fölött lereszelődött a bőr. "Kutyaharapás szőrivel!" - mondta az anyukája, s visszaküldte csúszni. 4-5 újabb csúszás után (persze már a csúszdán :-) ) már el is felejtette a balesetet.

Lucának nagyon hiányzott Sebi, a legjobb barátja. Emlékeztem, hogy ők is ezidőtájt nyaralnak. Telefonáltam, tök jó! A szomszéd városban vannak. Végre összejött a nagy találkozás Sebestyénnel, aki igazából Szilárd. Anyukája véleménye szerint nevéhez hűen viselkedik, szilárd és eltántoríthatatlan. A két gyerek imádja egymást, volt persze veszekedés is kettejük között, de miért van az, hogy amíg ők együtt vannak, soha nincs hiszti egyik részről sem?

Drága Szilárd, köszi a szép és tartalmas napot. Mi lesz velünk nélküled az oviban?

Tegnap a strandon pici halakra "horgásztunk" Lucával. Egyik pillanatról a másikra éktelen nagy visítás... megcsípte egy darázs. Emlékszem gyerekkoromból, milyen iszonyú fájdalmas a darázscsípés, nagyon sajnáltam, ölbe vettem és elmentem vele jó messzire, hogy még a helyszín se emlékeztesse rá. Az én darázscsípéseimen a nagymamám mézzel kente be annak idején. Itt honnan akasszak le mézet?? Sokáig zokogott, persze a fél strand minket nézett. Egyszer csak látom, hogy a férjem egy flakon Aloe Vera spray-vel közeledik, a csodaszert a szomszéd törölközőn strandoló kékvirágosfürdőruhás néni adta. Messziről integettünk neki, befújtuk a csípést. Amikor már annyira megnyugodott Luca, hogy visszamehettünk a tetthelyre, visszaadtuk a flakont a néninek, aki propolis krémet kínált a méhcsípésre. Hát ez még a méznél is jobb! Köszönjük, köszönjük kékvirágosfürdőruhás néni!

Vakációnkat töltjük a Balatonnál. Szerencsénk van, pont a rossz idő végén érkeztünk, nekünk már csak a kánikula jutott. Rohasztó hőség, csúcsponton a gyerek aktivitása. Én inkább egész nap az árnyékban hűsölnék, de az nem megy. Vízbe, majd nem sokára ki (azért ez a 2 hetes rossz idő rendesen lehűtötte a tavat), törölközőre fekvés, játszótér, fagyi, kukorica, palacsinta, lángos, szomjas vagyok... és kezdjük előlről, csak más sorrendben.

Napközben Luca többször "felhívja" barátait képzeletbeli telefonján, hogy beszámoljon a történésekről. Testvér híján nagyon hiányoznak neki kis pajtásai, mi már nem nagyon tudjuk teljesen "kiszolgálni" játékigényeit. Hála Istennek, a szállodában van egy korabeli kislány, úgy látom, hogy kölcsönös a szimpátia, s mindketten megtalálták a másikban a játszótársat. Ennek örülök. Most jövök csak rá, hogy elérkezett az idő. Egyszer olvastam erről egy anyukától, akinek kettő ovis korú kisfia volt, és barátokat kellett szereznie a gyerkőcöknek nyaralás alatt. Akkor furcsának tartottam, és azt hittem, ez különleges eset, és lányoknál esetleg máshogy működik, de most szembesültem vele, hogy bizony a jövőben erre is kifejezetten oda kell figyelnünk, már nem csak a saját igényeink szerint keresünk nyaralóhelyet (nyugodt környék, leheőleg olyan csöndes, ahová még a madár sem jár :-) ), hanem itt jó ideig ő lesz a főnök.

A mai jogszabályok szerint az óvodaérettség egyetlen feltétele, hogy az óvodás gyermek óvodakezdéskor betöltse a 3. életévét. Ez teljesen egyértelmű, arról viszont megoszlanak a vélemények (szülői körökben), hogy a szobatisztaság milyen szintjére kell eljutnunk, amire elindul az ovi.

Luca már egy éve teljesen szobatiszta napközben, a délutáni alvás alatt már kb. február óta nincs rajta pelenka, nem is pisil be. Teljesen zökkenőmentesen megy minden. Nem úgy azonban éjjel. Majdnem minden másnap cserélni kell a lepedőt, mert későn ébresztjük. Igen, ébresztjük, mert magától szinte sosem kel fel, hogy pisilnie kell. Beállítom a vekkert 3 óránként, és felébresztem, hogy bilire üljön. Ilyenkor minden rendben van. Gyakran azonban olyan fáradt vagyok, hogy nem hallom meg az óracsörgést, és ekkor megtörténik a baleset, vagy a 3 óra túl hosszú. Egyébként nem mi erőltettük a pelenka-mentes alvásokra. Az ő kívánsága volt, miután a legtöbb barátunktól hallotta (saját füllel), hogy a gyereke már éjszaka is szobatiszta.

Nyaralás alatt egy kicsit kellemetlen a dolog, mert a szállodában naponta "magyarázkodni" kell, miért is van félretéve a lepedő. Az ágyat persze nejlonlepedővel takarom le. A takarítónénik ilyenkor megértően mosolyognak, ők is voltak valamikor kisgyermekes anyukák, lehet, hogy nagyik is.

Vissza már nem akarunk lépni, ha egyszer elkezdtük, akkor már nem akarom, hogy újra pelenkás legyen éjszaka. Remélem, minél hamarabb beleszokik az éjszakai ébredésbe, ha pisilni kell. Milyen hosszú ideig tarthat ez az állapot? Annyit tláltam a témáról, hogy csak 5 éves kor után válik ún. kórossá, illetve akkor, ha már legalább fél év eltelt éjszakai ágybavizelés nélkül, és utána újra előjön. A mi esetünkről viszont nem találtam semmit.

Sziasztok!

Amikor Luca lányom megszületett, szinte biztos voltam benne, hogy bölcsibe nem, de óvodába biztosan beiratom. Közben az életünk máshogy alakult, s olyan gyorsan eltelt ez a három év, hogy már itt állunk az óvodakezdés küszöbén. Főleg ezeken a nyári esős napokon kerít hatalmába az őszi életérzés és vele az elkerülhetetlen szeptemberi óvodakézdés kérdése is gyakrabban eszembe jut. 

Sosem gondoltam volna, hogy már az  óvodaválasztás is ilyen nehéz lesz.  Végül hosszú dilemmázás után megtaláltuk azt az ovit, ami megítésésünkhöz és pénztárcánkhoz, illetve munkánkhoz viszonyítva is a legjobb. Szívem szerint Waldorf-óvodát választottam volna, az ötletet viszont ejtenünk kellett. Maradt az állami óvodák közötti választás. Minden lehetséges szóba jöhetőt megnéztünk, elvittük Lucát is, hadd barátkozzon az ovis feelinggel. Mindegyik nagyon jó, de tényleg, akkor mi alapján válasszunk mégis? Mit tartsak szem előtt?

-Menjünk oda, ahova a barátok gyerekei (így a gyerekem barátai is) járnak? Ezzel lerövidíthetnénk a beszoktatás időszakát, mert Luca már a legtöbb csoporttársát ismerni fogja. Jó ötlet.

-Hmm. Én személy szerint nem emlékszem az óvodáskori pajtásaimra, illetve -sajnos- nem maradt meg a kapcsolatom velük. És őszintén szólva az az ovi tetszett a legkevésbé, mert a vezető nyílt napon kívül nem engedett be megnézni a csoportokat. A nyílt napokkal csak az a problémám, hogy nem a valós képet adja az óvoda mindennapjairól. Arra mindenki felkészül, és némely ovi szombaton tartja, amikor nem láthatjuk, hogy az óvónők hogyan bánnak a gyerekekkel. Tisztelet a kivételnek, és elnézést a feltételezésért, de egy szülő más nézőpontból közelít mint az intézmény.

-Menjünk oda, ahol 2 csoportban Montessori (így írják?:-)) módszerrel nevelnek?

-És ha nem pont abba a csoportba kerülünk, hanem a többi 6 egyikébe (ami elég valószínű, hiszen nem vagyunk körzetesek, gondolom oda inkább az eleve körzetbe tartozó gyerekeket veszik fel).

-Tartsam azt szem előtt, hogy az oviban több különóra lehetőség van, esetleg korcsolya, úszás, néptánc, ovitorna, angol...stb.

-Hmm. Ez nem rossz, nem is kell mindenre beiratkoznunk, csak fokozatosan...

-Talán az első morfondírozásra okot adó kérdés az volt, hogy vegyes csoportokat foglalkoztató oviba menjünk, vagy kezdjünk egy "mezei" kiscsoportban 3 évesekkel?

-Mivel Luca első gyerek és egyetlen, fogalmam sem volt, hogy mik az érvek és ellenérvek egyik vagy másik mellett. Az ismerős anyukák a sajátjukat dícsérik, egyértelmű választ mindeddig nem találtam. (ha valaki erre tudja a választ, szívesen "meghallgatnám") Bár most jutott eszembe, hogy a mi időnkben még nem volt vegyes csoport, mégis iskolaérettek lettünk valahogy :-).

-Vagy csupán válasszuk azt az ovit, ami a legkésőbb zár, hogy biztosan odaérjünk a gyerekért a munkahelyről?

-Ami megállított a Waldorf-oviba való jelentkezésben és a beiratkozásban, az az volt, hogy e módszer szerint a gyerekeket délben illetve kora délután hazaviszik a szülők. A gyereknek az a legjobb, ha otthon alszik ebéd után. Irigylem azokat a szülőket, akik ezt megtehetik. Nekem is az a legfontosabb, hogy a lányom boldog és kiegyensúlyozott legyen azon a helyen ahol  családon kívül lennie kell, és utána otthon is persze. Megmondom őszintén, hogy mi nem tudjuk megoldani a déli oviból elhozást.  Férjemmel mindketten nemzetközi cégnél dolgozunk, ahol a munkaidő 9-től 6-ig tart, és még az is probléma, hogy a gyerekért az önkormányzati oviba érjünk fél 6-ra (eddig van nyitva a végül választott óvoda). 

Érdekel, hogy jár-e (járt-e) valaki hasonló cipőben? Ti hogyan oldjátok (oldottátok) meg ezt a problémát?  Milyen szempontok szerint választottatok ovit és hogyan oldottátok meg az "óvodába értemenést"? Választottatok egyáltalán, vagy abban a szerencsés helyzetben vagytok, hogy még otthon maradhattok a manótokkal? Klassz lehet azoknak az anyukáknak, akik erről szabadon tudnak dönteni. Bár ha én szabadon dönthetnék, valószínűleg úgy is az ovit választanám, mert néha azt érzem, hogy nem vagyunk elegek a gyereknek, nem tudunk lépést tartani vele. Szocializációra, korabeliekre van szüksége, én már nem tudom kielégíteni óriási mozgásigényét, és néha úgy érzem, hogy nem tudok ugyanazokon a dolgokon nevetni, mint amitől a háromévesek fetrengenek.